Mikor elkezdtem ezt a blogot, azt hittem, hogy mindig lesz miről írnom, de most látom, hogy lassan egy hónapja nem volt bejegyzés. Ez persze betudható a lustaságomnak is, de nem is volt igazán túl nagy történés az életünkben az elmúlt hetekben. Hogy ez jó vagy sem, majd később gondolkodom rajta.
A mai napon megkezdődött a terhességem utolsó, naptár szerinti 40. hete. Fura, mert azt hittem, hogy ekkorra már Viola a neki készített szobában fog szuszogni/sírni/mocorogni, de levontam a tanulságot: nem szabad az ultrahangos becslésekben bízni. Becsaptak a néhány napja jelentkező jósló fájások is, amik lassan felemésztik a türelmemet. Szerencsére itthon van velem a férjem, akiből erőt meríthetek. Plusz öröm a mai napon, hogy éjszaka nagyon szép hótakaró fedte be a várost. Kivételesen nem hatalmas szél kíséretében érkezett az égi áldás, ami számomra így sokkal kedvesebb jelenség.
Hétvégén meglátogatott egy barátnőm, akinek már 3 és féléves a kislánya és közölte, hogy mennyivel másabb formájú a hasam, mint neki volt a terhessége végén :-)) Hiába, no, nem vagyunk egyformák (arról nem beszélve, hogy még csak nem is vagyunk egy súlycsoport), amiről számtalanszor megbizonyosodtam a vizsgálatokra járva, ahol több tucat kismamával és pocakkal találkoztam.
A végére még egy rövid történet: CTG vizsgálaton jártunk (azt hiszem, már a negyedik alkalommal), aminek a lényege, hogy a magzat mozgása közben észlelje, hogy a méhlepény képes-e még életben tartani a babát, ha majd eljön a szülés ideje. Ennek feltétele persze, hogy mozogjon a kicsi, amit az első három vizsgálaton jól teljesítettünk, ám negyedszerre Viola úgy gondolta, hogy ez már nem izgalmas és (bár előtte még vígan nyújtózkodott) szépen elaludt. Öröm volt hallgatni az egyenletes szívverését, de sajnos az eredményes vizsgálathoz ez nem elegendő. Mivel én nem tudtam felébreszteni (ki a fene ébresztgeti a babáját a pocakjában?), ezért az asszisztens lépett akcióba és pár határozott mozdulattal megrázta a pocakomat. Képzelem, mennyire nem tetszhetett ez neki, mivel már a 4D-s ultrahangon is látszott, hogy zokon veszi, ha felébresztik. A lényeg, hogy végül eredményes lett a vizsgálat, én pedig levontam a következtetéseket: legközelebb indiánszökellésekben megyek, hogy mire a kórházba érünk, ébren legyen a baba :-)))
